Versenyjog: magyar perspektíva

A magyar bankok a Visa és a Mastercard kártyákra egyaránt érvényes, mindkét társaság esetében azonos mértékű bankközi jutalékot állapítottak meg, ami alkalmas a piaci verseny korlátozására – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal.

GVH a kártyatársaságok magatartását is jogsértőnek minősítette, mert … Bővebben itt.

Válaszul az Intel által az EU hivatalos közlönyében publikált vádakra és kifogásokra, az Európai Bizottság nyilvánossá tett olyan nem bizalmas részleteket, melyek véleménye szerint terhelőek a vállalatra nézve.

Mint arról a HWSW is beszámolt, az Intel nagyjából egy héttel ezelőtt tette közzé kifogásait a Bizottság trösztellenes határozatával kapcsolatban, mely elítélte európai értékesítési gyakorlatát, és 1,06 milliárd eurós bírságot szabott ki büntetésként – ez európai rekord. Az Intel bár alávetette magát a döntésnek, hevesen támadta, lényegében azzal, hogy Brüsszelnek fogalma sincs a processzorpiac természetéről, és számos eljárási hibát is vétett. Bővebben

Napi Gazdaság: Óriási bírság várhat a bankokra a kártyadíj miatt

Várhatóan szeptember 22-én, jövő kedden hirdeti ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt a döntését, amely több mint másfél éves vizsgálat nyomán arra ad választ, hogy a GVH álláspontja szerint valóban korlátozza-e az elfogadó bankok közötti piaci versenyt az, hogy egy megállapodás alapján a hazai bankok a kártyakibocsátás költségeit fedezendő… Bővebben itt.

A minap kezembe került Faludi Gábor tanulmánya, amely az Infokommunikáció és jogban jelent meg. (FALUDI, G. (2009) A szerzői közös jogkezelés mint szabályozott monopólium. Infokommunikáció és jog, 126-135.). Ebben hivatkozik a Versenyjogi Kutatóközpont által készített tanulmány egy részére, amelyben a Meca-Medina ügyre utalva a szerzőközösség elemzi, hogy abban az Európai Bíróság teljes mértékben eltért a 81. cikk esetében alkalmazott hagyományos elemzési módszerétől. Erre kíván rácáfolni a Faludi Gábor, amikor azt írja, hogy “[a] hivatkozott ügyekben éppenséggel arra a következtetésre jutott az Európai Bíróság, hogy egy megállapodás (magatartás) kétség kívül meglévő versenykorlátozó hatását meghaladják az adott tevékenység közhasznú, megfelelő végzésével összefüggő szempontok” (Faludi, 129. old.).

A Faludi Gábor által használt ‘éppenséggel’ kifejezés arra utal tehát, hogy nem ért egyet az eredeti tanulmányban fogalmazottakkal, ám lehet, hogy csak félreértés eredménye. Mindenesetre néhány tisztázó gondolat következik.

Az EKSZ 81. cikk (1) és (3) bekezdései nem úgy működnek, mint az Egyesült Államokban a rule of reason elemzés. Először megállapítjuk, a 81. cikk (1) bekezdésébe ütközést, majd pedig ha eleget tesz a megállapodás a 81. cikk (3) bekezdésében foglalt mentesülési okoknak, akkor mentesülhet a tilalom alól. Más okból nem lehet mentesülni, a 81. cikk (3) bekezdése pedig gyakorlatilag a hatékonyság növekedés bizonyítását követeli meg, amely hatékonyság növekedésből származó előnyöknek a fogyasztókhoz el kell jutnia.

Elegendő a Faludi Gábor által is a saját 57. lábjegyzetében hivatkozott részeit megtekinteni a Meca-Medina ügynek, hogy lássuk miért nem ellentmond a szerző a Versenyjogi Kutatóköpont tanulmányának, hanem éppenséggel alátámasztja azt. Ugyanis az adott ügyben szó sem volt a fentebb hivatkozott versenyelemzésről, hanem arról volt szó amit a központ tanulmánya éppen kifejtett a 189. oldalon, nevezetesen, hogy:

“Míg a szabályozási koncepció és a közös jogkezelık közötti verseny jogi kereteinek
kialakítása tekintetében nem lehet a tanulmány írásakor egyértelmően állást foglalni,
hiszen az érdekelt szereplık és a jogalkalmazó is keresi a megoldást az új trendekre. Mint
azonban sok természetes monopólium lebontásához, jelen esetben is szükség lehet arra,
hogy a jogalkotó vagy a jogalkalmazó hatóság a beavatkozásával elısegítse új üzleti
modellek felbukkanását, amelyek megmérettethetnek. A versenyjogi joggyakorlat
vonatkozásában továbbá elképzelhetı változatnak tőnik, hogy a Wouters543 és Meca-
Medina544 ügyekhez hasonló megoldást talál az Európai Bíróság. Egyes szerzık a közös
jogkezelıkre vonatkozó eddig kialakult joggyakorlatban is hasonló trendet véltek
felfedezni, nevezetesen, hogy bizonyos kérdéseket nem a 81. cikk (1), majd (3)
bekezdésének alkalmazásával dönt el a jogalkalmazó, hanem eleve abból indul ki, hogy az
adott kérdés nem tartozik a 81. cikk (1) bekezdésének hatálya alá. Ilyen lehet példának
okáért a kulturális sokszínőség megırzését szolgáló magatartások kérdése.”

Faludi Gábor által a lábjegyzetében hivatkozott bekezdések éppen ezt támasztják alá, hiszen az Európai Bíróság el sem jutott odáig, hogy azt mondja, hogy a kérdéses megállapodás versenykorlátozó lenne versenyjogi értelemben, azaz a 81. cikk (1) bekezdésébe ütközne. Az Európai Bíróság megfogalmazásában, a kérdéses megállapodás “nem minősülne emiatt szükségszerűen a közös piaccal összeegyeztethetetlen versenykorlátozásnak az EK 81. cikk értelmében” (45. pont). Az ítélet 42. pontjával összeolvasva azt jelenti, hogy nem tartozott a 81. cikk (1) bekezdésének hatálya alá.

Az Európai Bíróság részletesen az alábbiakat mondta:

“Meg kell továbbá jegyezni, hogy nem lehet absztrakt módon értékelni azt, hogy egy szabályozás összeegyeztethető-e a közösségi versenyszabályokkal (lásd e tekintetben a C‑250/92. sz. DLG‑ügyben 1994. december 15‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑5641. o.] 31. pontját). Nem tartozik automatikusan az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá valamennyi olyan vállalkozások közötti megállapodás vagy vállalkozások társulásának határozata, amely korlátozza a felek vagy az egyik fél cselekvési szabadságát. Ennek a rendelkezésnek egyedi esetben történő alkalmazásakor ugyanis mindenekelőtt azt az általános közeget kell figyelembe venni, amelyben a vállalkozások szóban forgó társulása meghozta a határozatot vagy amelyben az kifejti a hatását, és különösen a célkitűzéseit kell megvizsgálni. Azt is meg kell továbbá vizsgálni, hogy a határozatból eredő versenykorlátozó hatások elválaszthatatlanul kapcsolódnak-e az említett célkitűzések eléréséhez (a fent hivatkozott Wouters és társai ítélet 97. pontja), és arányosak‑e azokkal.

Azzal az általános közeggel kapcsolatban, amelyben a vitatott határozatot hozták, a Bizottság jogosan ítélhette meg úgy, hogy a szabályozás általános célkitűzése – és ezt egyik fél sem vitatja – a sportversenyek tisztességes lefolyására tekintettel a doppingellenes küzdelem, és idetartozik a sportolók esélyegyenlőségének, egészségének, a verseny tisztaságának és elfogulatlanságának biztosítása, valamint az erkölcsi értékek érvényesítése a sportban.

Másfelől mivel a doppingtilalom végrehajtása érdekében szükség van szankciókra, a sportolók cselekvési szabadságára gyakorolt hatásuk elvben a doppingellenes szabályok lényegéhez tartoznak hozzá.

Még ha feltételezzük is, hogy a vitatott doppingellenes szabályozást vállalkozások társulása olyan határozatának kell tekinteni, amely korlátozza a fellebbezők cselekvési szabadságát, nem minősülne emiatt szükségszerűen a közös piaccal összeegyeztethetetlen versenykorlátozásnak az EK 81. cikk értelmében, mivel jogos célkitűzése igazolja. Az ilyen korlátozás ugyanis elválaszthatatlanul hozzátartozik a sportversenyek szervezéséhez és szabályos lefolytatásához, és éppen a sportolók közötti egészséges versengés biztosítására irányul.” (C-519/04 P. sz. ügy. David Meca-Medina és Igor Majcen kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Európai Bíróság. ]2006 [EBHT] I-06991, 42-45. pontok)

Az ítélet 47. pontja kifejezetten is azt írja, hogy a kérdéses rendelkezések a 81. cikk (1) bekezdésének hatálya alá nem esnek az adott esetben. Ez pedig azt jelenti, hogy el sem juthatunk a 81. cikk (3) bekezdése szerinti mentesítésig.